Székely Könyvtár 62 - Tamási Áron: Bölcső és bagoly



György Attila

Tamási Áron: Bölcső és bagoly

Manapság már nemigen van olyan ember, akit régi szokás szerint vándornak lehetne nevezni. De ha mégis volna, mutatóba egy legalább, vándorútjából az az egy sem hagyná ki Erdélyt bizonyosan” – így kezdődik Tamási Áron önéletrajzi regénye. És bizony, érdemes vele együtt utazni. Egészen a világ közepéig, amely jelen esetben Farkaslaka. Derűs utazás ez, nemcsak térben, de időben is repülünk az akkoriban még legényke Áronnal, s ez a kicsinek is tekinthető utazás mégis szinte körbeéri a földet.

Ismerős fizikai és lelki tájakon járunk, rákászunk Áronnal, nevetünk, néha szomorkodunk:, amilyen az élet maga. S szinte észrevétlenül kezdünk okulni, mert hiszen a szerző maga bevallása szerint is mindenen okulva tanít.

A régi rómaiak szerint, akik majdnem olyan okosak voltak, mint a székelyek, Minerva, akinek a bagoly volt a jelképe, nemcsak a bölcsesség, hanem a gyerekáldás istennője is. Tamási Áron ezt egészen pontosan tudta: a jelképek nyelvén a bagoly és a bölcső összetartozik. Csak így kerek az élet, és így kap értelmet ez a színes, ebben az esetben leginkább fekete-pirosban játszó világ.

Kísérjük hát el önmagunkat és egymást a bölcsőtől a tudás fájáig. Menjünk Tamási Áron nyomában. Hogyan is mondta a mester, a könyv utolsó mondatában? „Kedvem van elmenni oda, ahol a betűk szántóföldjei terülnek el, és a megsegítő tudomány tarka mezői.”

Hát ide egészen biztosan érdemes elmenni.