Székely Könyvtár 30 - Ferenczes István: Válogatott versek



Lövétei Lázár László

 

Ferenczes István: Válogatott versek

 

„…azokon a tájakon, amelyek Ferenczes vízióiban megjelennek, valami olyan pusztító szél söpört végig, ahol a romok eltakarítása is maga lenne a teremtés” – írtam bő tíz évvel ezelőtt Ferenczes István Minerálnájá pesznyá című kötetének fülszövegében, de csak most, verseit válogatva jöttem rá, hogy ez a megállapítás nemcsak az említett kötetre érvényes, hanem Ferenczes egész költői életművére is:

– eltűnik az a paraszti világ, amelyben évszázadokig értelmes rendje volt mindennek: „…a zsákjaim, / a kékcsíkos zsákjaim, / hozzátok már haza… / A zsákjaim, / kékcsíkos zsákjaim, / len volt a mejjékje, / kender az öltője, / hóharmat-hulláskor, / kikerics-nyíláskor / kint a csűrben szőttem (…) / bükkfa osztovátán / piros szalag lógott, / ne egye a ráksúly / kilenccsíkos zsákom” (Szaggatott litánia);

– kiürülnek a mítoszok, amelyek valaha megmagyarázták a világot: „hazamegyünk apám / haza a csodákból / nem lépünk mi immár / mohára avarra / egynyári füvekre / csak az országútra / csak járdaküszöbre / évelő sarakba / árokparton várunk / lúdbőr peronokon / inga vonatokra (…) / klórozott csapvizek / érkeznek hörögve / a tiszta forrásból” (Ellen-cantata);

– széthull vagy kificamodik a nyelv, amelyen egykor még értelmesen lehetett kommunikálni: „mikor a kedves az utolsó / magyar nyelv órát tartotta / mint éjjeli lepkék ütődtek a falnak / kiröppentek az osztályból az igék / melléknevek fokozódtak le a sárga földig / magnhangzók nélkül maradtak a jlzk álltmnyok”(Mikor a kedves beteg lett), „sitthonod ez a város / hol szálnok vérencek / visznek bűnbérlangba / tetüválják romlokodra / kalandó voltodat” (Péntek 13);

– összekeveredik nyelv és identitás, hogy már mi magunk sem tudjuk, kifélék-mifélék vagyunk: „voltam volt / lett lettem / sem nem ilyen / sem nem olyan / eccer Moszkva tér / máccor Száraz Szeret / tegnap Csíksomlyó / holnap Csizsmidzsu / forintok márkák / dollárok lejek mennek jönnek / de én menek piac Ecser / vár engem ott kinák / ő es Chang / münk es csángók” (Didergés)…

Egy ennyire szétesett világban persze nem könnyű élni, ezért néha (igaz, nagyon ritkán!) az „elvágyódás” hangja is megszólal Ferenczesnél, mint például egyik legszebb versében, a Pastorale con mirbidezzában: „hóból sárból hűlt mezőkről / messzi tájra kéne menni / mint darvak a fellegekből / trópusokig ellebegni / el kellene tűnni innen / mint a sóhaj mint az álom / s fehér szélből varrott ingben / bukni fel egy déli plázson”. De aztán egykettőre jön a kijózanodás, hiszen hová is menekülhetünk egy olyan világban, ahol „az égbolt is / mintha kilyukadt volna / mintha perselynyílás lenne a telehold” (Minerálnájá pesznyá)? Marad végső menedékként a „csíksomlyói kishaza” a Szűzanyával („Elvette már mindenünk / győztes zsoldos bandita / csak téged hagyott nekünk / Európa s Ázsia” – Salve mundi Domina), illetve költői programként a széthulló világgal való szembesülés és szembesítés, az a program tehát, amelyről az egyik fiatalkori Ferenczes-versben, a Felcsíki legénytáncban a következőket olvashatjuk: „Nem jókedvből, muszájból, / a csárdáslábú istenit, / kijárjuk, ha járni kell”. Nos, ez a „muszáj”-ság és ez a káromkodás annyira ferenczesistvános! És annyira csíki! – tenném hozzá, ha meg tudnám magyarázni, mit jelent ezúttal ez a „csíkiság”. Úgyhogy inkább ajánlom mindenki figyelmébe a Krumpliföld, örökzöld című (szintén fiatalkori) Ferenczes-verset, örülve, hogy – ha csak egy versválogatás erejéig is – megismerhettem ezt az erős, nagyon erős és karakteres költői életművet.

 

Balázs Renáta ajánlója