Szálinger Balázs ajánlja




a Székely népballadák című kötetet

 

Gyerekkoromban kísértett egy zalai népballada. És nemcsak a ballada, hanem a ballada története is. Az első sora: „Zalabaksán, Kósa Ferenc házánál…” Keletkezésének történetéről a nyolcvanas években megjelent egy könyv, abban azt írják, ez a legfiatalabb fellelt ballada magyar nyelven. Akár az utolsó is lehet. A balladagyűjteményben, ahol a könyvön kívül szerepel, az utolsó helyen van. Ennek a balladának az alapszövegét, a verset magát a dédapám, Horváth János írta.





Dr. Szili Katalin ajánlja




Bözödi György Székely bánja című kötetét
 
Elöljáróban gratulálok a Székelyföld folyóirat szerkesztőiből álló, a sorozatot szerkesztő bizottságnak és a Hargita Kiadóhivatalnak ahhoz a páratlan vállalkozáshoz, amellyel a székelyek (egyben közös magyar nemzeti kultúránk) irodalmi kincseinek régi-új köteteit teszi asztalunkra. Örömmel vettem részt a Székely Könyvtár kiadványainak budapesti bemutatóján, s megtisztelő feladatként vállaltam, hogy Bözödi György Székely bánja című munkájáról írjak néhány sort.





Márton Gyöngyvér ajánlja




Zsögödi Nagy Imre Följegyzések című kötetét
 
Gazdag életút áll a neves festővé lett Nagy Imre mögött, mire az 1950-es évek közepén belevág visszaemlékezéseinek megírásába.
Az önéletrajzi keretet hol szűkíti, hol tágítja a sok kitérő, a sok időbeli előre és visszautalás, a lendületes, kisebb-nagyobb korszakokat átfogó leírás. A rajzoló, a festő vonalvezetése diktálja a mondatok ütemét, sajátos, erőt sugárzó ritmusát. Tompa László verse (Este egy székely festőnél) hitelesen közelít: „E képek folyvást hatalmasodó erővel igéznek”.





Kemény István ajánlja




Kányádi Sándor Válogatott versek című kötetét

 

Milyen egy klasszikus költő? Hát nagy. Vagy inkább sohasem kicsi. Lehet, hogy túl sok. De inkább sohasem kevés. Nehéz feladat. De megnyugtató, hogy létezik. Komor és közösségi. Derűsen önző. Ott egyszerű, ahol mindenki bonyolult. Ott bonyolult, ahol mindenki egyszerű. De mindig kiderül róla, hogy sose volt egyszerű. De mindig kiderül róla, hogy dehogyis bonyolult. Mindig ugyanazt mondja. De az meg minden...





Czakó Gábor ajánlja




Mikes Kelemen Törökországi levelek című kötetét
 
Képzeljünk el egy embert a semmibe vetve.
Nem könnyű, mert magát a semmit is nehéz. Mert mi vó’na az? Egy ország, ami nincs? Egy elmúlt haza képzetes uralkodóval, reménytelen jövővel?
Mit tehet a semmiben az ember? Küzd. A legnagyobb földi erőt, a szerelmet bevetve.





Székely Könyvtár 10 – Farkas Árpád: Válogatott versek




Fekete Vince

 

Farkas Árpád: Válogatott versek

 

„…a vers nem azért fogalmazódik meg, hogy a könnyzacskókat ingerelje és ellágyítsa a szíveket. Éppen ellenkezőleg: azért születik, hogy megkeményítse azokat.”

(Ecce poeta. Farkas Árpáddal beszélget Benkei Ildikó)

 

A ritkán megszólaló, „szűken mért” szavú, versben keveset beszélő költőink közé tartozik. Teljesen készen, abszolút teljes fegyverzetben érkezett, „panyókára vetett kabáttal”, kamaszos lendülettel, ám érett férfiúra jellemző komolysággal, komorsággal és felelősségtudattal; a „politikum gerjesztette mámorból” való kijózanodás utáni „másnaposság” érzésének keserű tapasztalatával, összeszorított fogakkal, sziszegve sem szolgáló makacs elhatározással. Talán innen jöhet, a genetikai meghatározottságon túl, az a dacos konokság, ami ennek a költészetnek az egyik alapvető meghatározója.





Székely Könyvtár 9 – Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések




Molnár Vilmos

 

Zsögödi Nagy Imre: Följegyzések

 

„Este azzal voltam elfoglalva, hogyan jöjjek be; reggel, hogy miképpen váljak le a házról” – írja gyermekkorára emlékezve a festő Nagy Imre a Följegyzésekben. Egy idilli gyermekkor képe rajzolódik ki, amelyben a felcseperedő emberpalánta az alváson kívül minden idejét a szabadban, vízpartokon, erdőkön és mezőkön tölti, s az önmagára meg a világra eszmélése is a természettel való szoros kapcsolat mellett és nyomán történik.

A halászat, madarászat, vadászat egész életében kedves elfoglaltsága maradt, s nemcsak sok örömet szerzett neki, de megfigyelőképességét is erősítette. A jó festő mindenekelőtt jó megfigyelő kell legyen. Nemcsak kívülről ismerni meg alaposan a dolgokat, lényeket, de kilesni jellemző sajátosságaikat is. A természet megtanít hallgatva figyelni: a halász-vadász-madarász tevékenysége eleve eredménytelen, ha nem tud néma, de erősen figyelő részévé válni a tájnak. „Hallgass, légy csendben, s minden megszólal” – fogalmazza meg a titkot Nagy Imre.





Székely Könyvtár 8 – Tamási Áron: Ábel az országban




György Attila

 

Tamási Áron: Ábel az országban

 

Van, amikor azért könnyebb a rengetegben, mint az országban. Már csak azért is, mert Ábelnek néha könnyebb eltévedni az országban, mint a rengetegben – persze, csak időlegesen, hiszen végső soron mindkettő az övé. Az övé is.

Amennyiben az Ábel a rengetegben az Atya jegye alatt zajlik – hiszen mégiscsak egy atyai környezet az, kicsit zord, kicsit rideg, de otthonos, és árad a szeretet belőle, akkor is, ha semmi más nem maradt –, úgy az Ábel az országban a Fiúé. A mindenkori első, vagy harmadik, vagy nyolcadik népmesei fiúé, aki elindul szerencsét próbálni az idegenségben: no egyelőre nem hetedhétországon túlra, csak éppen „ide”, egy erdélyi nagyvárosba.

És kiderül, amit mi, Ábel-fajták mindig is tudtunk: az emberek, épületek és a napi megélhetés útvesztőjében néha nehezebb megtalálni a helyes utat, mint a rengetegben.





Székely Könyvtár 7 – Benedek Elek: Székely népmesék




Mirk Szidónia-Kata

 

Benedek Elek: Székely népmesék

 

Azt, hogy olvasó emberré váltam, elsősorban nagymamámnak köszönhetem. Ma is szívesen emlékszem vissza a nála töltött vakációkra, főleg az esti rituálékra, amikor a meleg dunyha alá bebújva türelmetlenül vártam az esti mesét. Legtöbbször könyv nélkül szőtte csodás történeteit, amelyekben észrevétlenül váltam főszereplővé, s minden este királylányként vagy szegény ember okos lányaként aludhattam el.

A mesék aztán hű kísérőim lettek, hallgatóból olvasó lettem, olvasóból édesanyaként ismét mesélő.

Nem szégyellem bevallani, gimnazista koromig rendszeresen olvastam meséket, legszívesebben két kedvencemet hordoztam magammal, egy Arany László- és egy Benedek Elek-kötetet, s hangulatomtól függően vettem sorra a meséket: szép Cerceruskát, a pásztorlegény botját, a vörös tehenet.





Székely Könyvtár 6 – Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae




Lövétei Lázár László

 

Apor Péter: Metamorphosis Transylvaniae

 

„Bezzeg régen” – kezdi Apor Péter Metamorphosis Transylvaniae című könyvének Tizenkettődik cikkelyét, s első olvasás után még mi is elintézhetjük egy ilyen felkiáltással a Metamorphosis...-t: 60 évesen írta a könyvet az öreg, naná, hogy szebbnek és jobbnak látta fiatalságát, mint az 1730-as éveket! S mintha maga Apor Péter adná a lovat alánk, hogy elhamarkodottan ítéljünk! Mert íme, mit ír ez a „vén reakciós” (ahogy egyik méltatója nevezi Aport) könyve utolsó soraiban: „Isten tudja, ír-e utánam valaki, vagy sem; azér írám le, hogy (...) az maradváink emlékezzenek meg régi alázatos együgyűségiben Erdélynek gazdagságáról, az nájmódi mellett való koldusságáról”. S ami ezeket a sorokat megelőzi, tényleg nem sokkal több afféle részletező (igaz, rendkívül plasztikus, felbecsülhetetlen művelődéstörténeti értékeket rejtő) leírásnál mindenről, ami régi, ami tehát jó (ételről, italról, edényekről, bútorokról, ruházatról, táncról, kocsikról, temetési és lakodalmi szokásokról, szitkozódásról és alázatosságról), illetve mindenről, ami új, ami „német”, ami rossz, ami megváltoztatja a szokásokat, a gondolkodásmódot, még a nyelvet is (gúnyolódik is eleget Apor a jövevényszavakon, igaz, szójátékai inkább bájosak, mint szellemesek: „reggeli kávé, herbathé, csukolátának híre sem vala; ha valakinek azt mondottad volna: kell-e thé, talám azt tudta volna, hogy tezed” stb.). Első olvasásra tehát „csak” nosztalgiázó visszaemlékezés Apor Péter könyve. De csak első olvasásra!





Oldalak

Feliratkozás Székely Könyvtár RSS csatornára