Ferenczes István

Cseres Tibor: Foksányi szoros

1877-ben, az orosz–török háború esztendejében, amely meghozza majd Órománia függetlenségét is, Ugron Gábor, Orbán Balázs és Bartha Miklós  megszervezik az úgynevezett „székely puccsot”. A budapesti parlamentben ellenzéki képviselőként, és székelyként, tudtak ők, amit tudtak, hiszen közelebb éltek a „nagyálmú”, egyre agresszívebben nyomuló egyesült fejedelemségekhez, nem csoda tehát, hogy inkább a törökökkel tartottak.

Vincze Gábor

Jancsó Benedek: Válogatott írások

„Jancsó Benedek egy gyönyörű álomért, a magyar nemzet nagyságáért

küzdött (…) tisztán látta a veszélyeket, melyek nemzetünket

enyegetik – küzdött e veszedelem ellen, de cserbenhagyták…”

(Rugonfalvi Kiss István)

Lövétei Lázár László

Ferenczes István: Válogatott versek

„…azokon a tájakon, amelyek Ferenczes vízióiban megjelennek, valami olyan pusztító szél söpört végig, ahol a romok eltakarítása is maga lenne a teremtés” – írtam bő tíz évvel ezelőtt Ferenczes István Minerálnájá pesznyá című kötetének fülszövegében, de csak most, verseit válogatva jöttem rá, hogy ez a megállapítás nemcsak az említett kötetre érvényes, hanem Ferenczes egész költői életművére is:

– eltűnik az a paraszti világ, amelyben évszázadokig értelmes rendje volt mindennek: „…a zsákjaim, / a kékcsíkos zsákjaim, / hozzátok már haza… / A zsákjaim, / kékcsíkos zsákjaim, / len volt a mejjékje, / kender az öltője, / hóharmat-hulláskor, / kikerics-nyíláskor / kint a csűrben szőttem (…) / bükkfa osztovátán / piros szalag lógott, / ne egye a ráksúly / kilenccsíkos zsákom” (Szaggatott litánia);