Fekete Vince

Petelei István: Válogatott novellák

Nem tudom, kezembe vettem volna-e, ha nem kellett volna szerkesztenem a válogatott novelláit. Talán igen. Talán nem. Ha igen, akkor kíváncsiságból, valahol ugyanis, egy interjúban az egyik kedvenc íróm-költőm az ő nevét is felsorolta az általa előszeretettel olvasott prózaírók között. Ha nem veszem kezembe, vagy csak fanyalogva, akkor Ady miatt, aki a kilencszázas évek elején, egy kalap alá véve Jókait, Mikszáthot, Bródyt és Peteleit, az elavult ízlést, a társadalmi elmaradottságot pellengérre állítva írja le a nevét. És hát az ember élete – amint azt egyik egykori kollégám mondogatta – arra sem elég, hogy a remekműveket elolvassa.

Egyed Emese

Régi székely költők

Költészet...? A versek rejtélyessége és bizonyossága olvasóját keresi. Van-e bennünk kíváncsiság és van-e türelem követni a néhol lassú tempót, és megérteni a mára már homályba burkolózó utalásokat? Miben áll a poétikusság? Mibe kódolták ama hajdaniak a halánték ere dobogását, az elválásoktól elálló lélegzetet és a vágyakozások (hazavágyások) vissza-visszatérő hosszú pillanatait?

Molnár Vilmos

Tamási Áron: Válogatott novellák

Tamási novelláinak jellemzői: költőiség és játékosság.

Költőiség ott, ahol az érzéstől túlcsorduló lélek a lírát hívja segítségül az ámulatos vagy éppen rettenetes valóság szavakba öntéséhez; játékosság ott, ahol nyelvében és nyelvével ficánkol a székely, ha már a szűkké lett életben, présként szorító mindennapokban nagyon nem ficánkolhat.

A költőiség főleg a leíró részekben jelentkezik. Meghökkentő, de igen találó hasonlatok, metaforák, költői képek merevítik ki ámulatos művészfotókként az élet hétköznapi jelenségeit, vagy olykor borzalmas látványait: „…a friss fényben piros szájjal dalolnak a hazajött fecskék; olyanok éppen, mint apró kicsi papok, kik az első miséjüket éneklik” (Rendes feltámadás); „A falu úgy feküdt a maga háborítatlan csendjében, mint egy földre boruló hatalmas anyaszív, amelyik estére kelve mindennap megnyílik, hogy magába fogadja az érkező gyermekek örömét” (Keserű kenyér); „Öröme hajtotta, mint a benzin a motort” (Himnusz egy szamárral). Vagy kedvencem, ahol egy első világháborús témájú novellában így tömöríti szavakba a kimondhatatlan szörnyűséget: „A hátuk megett egy égő falu képében Ferenc Jóska pásztortüze lobogott” (Siratnivaló székely).