Székely Könyvtár

Csiki László egy gyermek szemszögét választva közelít rá, milyen volt Bukarestben magyarként élni a kilencszázötvenes évek elején. A hitelesség szempontjából nem lényegtelen, hogy a szerzőnek is voltak hasonló élményei gyermekkorában. A főszereplőnek, Tibinek vannak emlékei szülőföldjéről is, egy székelyföldi faluról, ahonnan anyjával együtt, aki egyedül neveli őt, a román fővárosba települnek át. A jobb megélhetés reményében, de azért is, hogy némely ügyek kapcsán ne kerüljenek a kommunista hatalom látóterének fókuszába.

„Szeretem a könyved tömörségét, melyből az is kitűnt, hogy Te erről a korszakról sokkal többet tudsz, mint amennyit a könyvben feltársz – írja egy Cseresnek címzett levélben 1985-ben a pályatárs Tóth Endre. – Ura vagy a témának, töviről-hegyire ismered a korszak politikai rugóit, társadalmi mozgatóerőit, jelentős személyiségeit. És a stílusod: a tárgyhoz simuló, nem hivalkodó, s csak annyit archaizálsz, amennyit a kor érzékletessége megkíván. Persze sokat számít, hogy a Székelyföldön születtél s Erdélyen keresztül az egész Kelet és a Balkán közelebb áll Hozzád. Bizony: székely támad – székely bánja.”

Sorsában vele rokon a mi erdélyi „nyelvművészünk” (Szilágyi Domokos), a költő Szabédi László is. Írásai „kevéssé olvasottak” (György Péter), Erdély határain kívül talán még annyira sem. Tény, hogy Szabédi – itt is, ott is, és szerintem Bakával ellentétben – jócskán kikopott az irodalmi emlékezetből.

Valamikor az 1980-as évek közepén a szegedi egyetemi könyvtárban rábukkantam egy addig számomra teljesen ismeretlen szerzőre, egy bizonyos Jancsó Benedekre. Akkor még semmit nem jelentett számomra ez a név.

Bod Péter egyetlen (mai értelemben vett) szépirodalmi jellegű műve, a Szent Hilárius 1760-ban jelent meg Szebenben. A könyv tulajdonképpen erkölcsi tanulságokat hordozó, rövid kérdésekre adott válaszok gyűjteménye, világias életbölcsességgel és mulattató célzattal, amint azt az alcíme is tanúsítja: „szívet vidámító, elmét ékesítő, kegyességre serkentő rövid kérdésekbe és feleletekbe foglalt dolgok, melyek mind az hasznos idő-töltésre, s mind az épületes tanúságra egybeszedegetvén ki-bocsáttattak”.